Hajgyógyászat
Hajgyógyászat és Fejbőr problémák kezelése Budapest 5. kerületében
Kedves Látogató!
Borsányi Andrea vagyok trichológus, a Borsányi Hajgyógyászat tulajdonosa.
2006-ban találkoztam először a hajgyógyászattal, ami a saját, több mint 10 éven át tartó hajhullásomnak és fejbőrbetegségemnek köszönhető. 2008 óta foglalkozom hivatásszerűen ezzel a gyönyörű, bár néha nagyon nehéz szakmával. Tanulmányaimat több hajgyógyász cégnél végeztem, de folyamatosan képzem magam, hiszen ennek a szakmának az elsajátítására nem elég a pár napos tanfolyam.
Egy trichológusnak ismerni kell az emberi szervezet működését, valamint a betegségekre és a lelki megpróbáltatásokra való reagálását. Ebben nagy segítségemre van a nővéri múltam, tapasztalatom. 2013-ban megszereztem a hormonegyensúly terapeuta végzettséget is, így a hormonegyensúly változás miatt kialakult hajhullás, illetve egyéb fejbőrbetegségek kezelésében is hatékonyan tudok segíteni Vendégeimnek.


Milyen szolgáltatásokkal várunk?
Egészséges fejbőrt, és bársonyosan puha hajat szeretnél?
Egészséges fejbőrt, és bársonyosan puha hajat szeretnél?
Mi tudunk segíteni!
Várunk szeretettel a Borsányi Hajgyógyásztban Budapest 5.kerületében.
Bejelentkezés hajvizsgálatra:
Milyen problémákkal fordulj hozzánk?
Hajgyógyászati probléma
- Hajhullás esetén
- PCO, PCOS, endometriózis, pajzsmirigy, mellékvese, fáradtság okozta hajhullás esetén
- Hosszan tartó hajhullás esetén
- Hajritkulás, kopaszodás esetén
- Száraz és zsíros Korpa esetén
- Visszatérő korpásodás esetén
- Viszkető fejbőr esetén
- Pikkelysömör- Psoriais vulgalis esetén
- Foltos hajhullás – Alopecia Areata esetén
- Zsírosodás eseténHajszerkezet rendellenességei
Miért minket válassz?


Nyugodt környezetben váruk


Személyre szabott otthoni hajápolási tanácsadással várunk a fodrászati beavatkozások után, hogy frizurád és az egészséges hajszerkezeted sokáig megmaradjon


Fodrászati beavatkozás előtt és után minden esetben ellenőrizzük a fejbőr állapotát


